Hírek
2016. Február 04. 07:41, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Migránstábor épülhet a magyar határ közelében
A magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Tasnádon nyitna menekültszállót a román kormány.
A Szatmár megyei településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak adnának átmeneti otthont, annak ellenére, hogy mind a település vezetése, mind a lakosság élesen tiltakozik ez ellen - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a lap megkeresésére elmondta: a kormány illetékesei senkivel nem egyeztettek előzetesen, még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről. "Amint tudomást szereztünk a tervekről, tiltakozó akció indult, sikerült összegyűjteni több ezer aláírást. Jómagam interpellációt nyújtottam be Petre Toba belügyminiszternek, erre azonban a mai napig nem kaptam hivatalos választ" - mondta a képviselő.
Szerinte Szatmár megye földrajzilag sem indokolt helyszín, hiszen több mint 500 kilométerre van a délnyugati határrésztől, ezért ésszerűbb volna Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat. "A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni" - vélekedett.
A román belügyminisztérium a Tasnádon található régi csendőrlaktanyában helyezné el a menekülteket, ennek korábban csak egy részét újították fel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:19, szombat | Külföld
Az ukrán elnök mellett az orosz külügyminiszter is ott lesz az ENSZ BT Ukrajnáról szóló ülésén
2024. Szeptember 21. 09:17, szombat | Külföld
Kiderült, miért történhetett meg a Trump elleni első merénylet
Kommunikációs hiányosságok miatt történhetett meg a Donald Trump elleni első merényletkísérlet a belső vizsgálat szerint.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.