Hírek
2011. Augusztus 15. 14:17, hétfő |
Belföld
Forrás: HírTV
Iszapügyben perelhet az állam
A nyomozó hatóság a napokban a Mal Zrt. vezérigazgatója elé tárta azokat a szakvéleményeket, amelyek a vörösiszap-katasztrófa ügyében készültek – tudta meg a Magyar Nemzet.
A bűnüggyel párhuzamosan a bíróság szeptemberben folytatja az alumíniumcég ellen indított kártérítési perek tárgyalását. Felperes lehet a magyar állam is: az igazságügyi tárca megkezdte az erről szóló kormánydöntés előkészítését.
A tavaly október 4-i vörösiszap-katasztrófa bűnügyében eddig hat szakvélemény készült, a legutóbbit az elmúlt napokban ismertette Bakonyi Zoltán gyanúsítottal – a Mal Zrt. akkori és jelenlegi vezérigazgatójával – a nyomozó hatóság. Bánáti János védő megítélése szerint Bakonyit nem terheli büntetőjogi felelősség a tragikus eseményért. Elmondta: az igazságügyi szakértők okfejtései mindinkább megerősítik azt az álláspontját, hogy a cég első számú vezetője gondatlanságból sem idézte elő a foglalkozás körében elkövetett halált okozó tömegszerencsétlenség bűncselekményét – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában, melyből további részleteket is megtudhat. (da)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné