Hírek
2012. Február 12. 07:44, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
El akarták lopni a ház falán futó gázcsövet
Tíz embert ki kellett költöztetni lakásaikból a Pest megyei Pándon, miután ismeretlenek megbontották az egyik ház falán futó gázcsövet, gázömlést okozva – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem szombaton.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy ismeretlen tettesek el akarták lopni a Pánd belterületén lévő egyik családi ház falán futó csövet, ám abból ömleni kezdett a gáz, amikor fűrészelni kezdték. A tettesek a veszélyt érzékelve elmenekültek, a környéken lakók nem sokkal ezután értesítették a katasztrófavédelmet, a gázműveket és a rendőrséget. A gázömlést másfél óra alatt fékezték meg a szakemberek, erre az időtartamra biztonsági okokból 50 méteres körzetben kitelepítették az embereket – tette hozzá a szóvivő.
A Nagykátai Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen közveszély okozás miatt eljárást indított, a tanúkutatás jelenleg is nagy erőkkel folyik – hangsúlyozta Kovács Viktória. Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy a nagykátai tűzoltók a rendőrökkel együttműködve biztosították a helyszínt a veszély elmúltáig. A kiköltöztetett tíz lakó közül többen rokonokhoz mentek, ám mostanra mindenki visszatérhetett otthonába.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.