Hírek
2020. Szeptember 07. 06:30, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
Christopher Nolan filmje már több mint százmillió dolláros jegybevételnél tart a nemzetközi piacon
A hétvégén átlépte a nemzetközi piacon a százmillió dolláros (30 milliárd forintos) jegybevételt Christopher Nolan Tenet című kém sci-fije,
amelyet a pandémia miatti karantén feloldása után az első nagy hollywoodi produkcióként kezdtek forgalmazni világszerte.
A thrillerre egyedül Kínában több mint 20 millió dollárért (6 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a hétvégéig - számolt be róla a Variety.com.
Az Eredet, a Dunkirk és A sötét lovag rendezőjének filmjei rendre nagy közönséget vonzanak a mozikba. De a Covid-éra ismeretlen vizein navigáló Hollywood számára ezek az adatok a krízis utáni élet jeleit is mutatják - fogalmazott a hollywoodi hírportál.
A Tenet a nemzetközi bemutatkozás után csak ezen a hétvégén került az amerikai mozikba, de Los Angelesben és New Yorkban továbbra sem láthatja a közönség, mert a járványhelyzet miatt ott még nem nyithattak ki a moziláncok.
A Warner Bros. filmstúdióban készült film költségvetése csaknem 200 millió dollár (60 milliárd forint) volt. A produkció az elemzők szerint akkor lehet pénzügyileg sikeres, ha globálisan megközelítik a 450 millió dolláros (137 milliárd forintos) jegybevételt.
A John David Washington, Robert Pattinson, Kenneth Branagh és Elizabeth Debecki főszereplésével látható Tenet erős nemzetközi bevételei a Warner Bros. egyéb aggodalmait is orvosolják kicsit. A stúdiónak ugyanis épp a napokban kellett felfüggeszteni a Robert Pattinsonnal készülő új Batman-film forgatását, mivel a sztár koronavírus-tesztje pozitív lett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).